Szolnokra látogatott dr. Fónagy János a Fidesz közlekedési munkacsoportjának vezetője. A Szolnoki Járműjavítójában tett látogatásakor - Szolnok Polgármestere, Szalay Ferenc meghívásárnak eleget téve érkezett a városba - jelen volt Andrási Miklós a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója valamint Zaránd György a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatója. Dr. Fónagy János 2000 decemberétől 2002 májusáig volt közlekedési és vízügyi miniszter. A közlekedési munkacsoport fejeként a MÁV kérdésekben jelenleg is fontos szerepet vállal. A látogatást követő sajtótájékoztatón az egykori közlekedési miniszter elismerően nyilatkozott a MÁV-GÉPÉSZET működéséről, felkészültségéről és pozitív példaként idézte vissza a látogatásakor szerzett tapasztalatait a megjelent újságíróknak.
Dr. Fónagy János a Fidesz első számú közlekedési szakpolitikusa beszélt arról, hogy bár a Járműjavító egy régi, de nagyon jól szervezett üzem. Követendő példa arra, hogy egy jól irányított üzem ebben a tönkrement országban és nehéz körülmények között működő MÁV környezetben is eredményesen lehet dolgozni, értéket teremteni és, - a szolnoki környezetet figyelembe véve - munkahelyeket biztosítani.
"A vasút számára nem lehet elsőszámú szempont az üzleti szellem. Fontos, de ennél sokkal magasabb rendűnek kell lennie a szolgáltatás minőségének javítása. "Nem becsülöm le az üzleti szempontokat, s egy ésszerű határon belül racionalizálni kell a termelékenységet, de a nemzeti vasúttársaságok számára másutt sem az anyagi bevétel a fő szempont, hanem a minőségi közszolgáltatás! A vasútnak igenis van jövője, s ezt itt Szolnokon sikerült is bebizonyítani!"
"A város kiváló érzékkel a gépgyártás irányában kezdte el keresni a fejlődés útját, s meg is találta a Stadlerben (villamos motorvonat gyártója, szolnoki üzemmel), a Segurában (járműalkatrész gyártó, szolnoki gyártó telephellyel), valamint az előbbihez érthető módon szervesen kapcsolódó (vasúti) járműjavításban. Ez a jövő, ez lehet a siker alapja, amit itt Szolnokon a város vezetés és az említett cégek partnersége eredményez."- mondta a MÁV Gépészet Zrt. szolnoki járműjavító bázisán tett látogatásán dr. Fónagy János.
A látogatás során szintén felszólaló Szalay Ferenc polgármester szerint a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. és a város kapcsolata példaértékű. A város vezetője hozzátette: új lökést sikerült adni végre Szolnok gazdaságának, ami rendkívül biztató jövőképet alapoz meg. Korrekt, szakmunkát igénylő nagyvállalatok Szolnokra telepítését indították el, ami a későbbiekben a 4-es főút remélt fejlesztésével jelentősen felgyorsulhat.
Zaránd György a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy a megrendelések csökkentek, eredményes évet zárt tavaly a Társaság, és a megrendelés csökkenések okozta bevételkieséseket sikerült ellensúlyozni. A válsággal terhelt 2009-es év teljesítménye nettó 43 milliárdos árbevétel mellett a Társaság 400 milliós nyereséget realizált.
Vezérigazgató úr bejelentette, hogy idén újabb komoly fejlesztést valósítanak meg a szolnoki járműjavítóban, amely a háromlépcsős fejlesztési stratégia utolsó, de a jövő üzleti kilátásai szempontjából messze a legmeghatározóbb része. Ebben az évben 400 milliós beruházásról döntött a Társaság, amelynek keretében a jelenleg minimális kihasználtsággal üzemelő "Pálmaház"-at ismét a motorvonatok karbantartó-javító kiemelt csarnokává alakítják át.
Ezúttal a modern villamos és dízel motorvonatok - mint például a MÁV-START által üzemeltetett Desiro, Talent és a FLIRT motorvonatok - különböző szintű karbantartásának, és javításainak teremtik meg. Ez a beruházás egy nagyon fontos, transzformáló erejű lépés a Társaság számára. Ugyanis, a ma és a jövő motorkocsijainak komplex karbantartási szolgáltatásának képessége a legmagasabb műszaki és technológiai felkészültséget követeli meg a MÁV-GÉPÉSZET-től. Ha ez teljesül, - és erről szól a háromlépcsős stratégia - akkor ezen követelmények minőségi kiszolgálása egyik fő biztosítéka annak, hogy a Társaság képes lesz az újkori kihívásoknak megfelelni a Közép-Európai vasúti környezetben.