A Szolnok Napja eseménysorozathoz csatlakozva néhány órára megnyitotta kapuit a MÁV-GÉPÉSZET Szolnoki Járműjavító telephelye az érdeklődő nagyközönség előtt.
A Szolnok Napja vasárnapi program keretében a szolnoki vasútállomáson került sor a koszorúzási ünnepségre, az állomásfőnökség épületének falán elhelyezett millenniumi emléktáblánál, ahol Szolnok város polgármestere és Zaránd György, a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatója mondott beszédet.
Vezérigazgató úr felelevenítette a történelem lapjait, megemlékezve az akkori Magyar Középponti Vasúttársaság tevékenységéről. Ezen Társaság nevéhez fűződik a Pest — Szolnok közötti vasút építése. 1847. szeptember 1-én adták át a forgalomnak a Pest-Szolnoki vasútvonalat, Kossuth Lajos és Széchenyi István jelenlétében.
Ez a vasútvonal az 1848-as szabadságharc idején már stratégiai szerepet töltött be a hadi szállításokban. Azt követően a Tisza parti város első vasútállomása is felépült a tiszai kikötő mellett. Óriási volt a jelentősége volt ennek a lépésnek, mivel az addig lassú szekerekkel költségesen fuvarozott árut az új sínpályán gyorsabban és olcsóbban tudták szállítani. Itt rakodták át vasútra a sót, és a fát, amelyet az ország második vasútvonalán (az első Pest — Vác között épült meg) gördítettek Pestre. Azokban az években Szolnok városa szó szerint logisztikai központként működött, az állat - és gabona kereskedelemben az Alföld fő közlekedési elosztóhelye lett
1856. elején a Tisza vidéki Vasút megkezdte a járműjavító építését. Alapításától kezdve a Szolnoki Járműjavító jelentős szerepet töltött be a vasúti közlekedésben, és Szolnok város életében egyaránt. 1920 és 1940 között folyamatosan több mint ezer ember dolgozott itt. A járműjavító az évek során folyamatosan fejlődött, tevékenysége bővült, és kiterjedt a vasúti járművek szinte minden típusára.
Vezérigazgató úr beszédében kiemelte, hogy a mai magyar vasút szervezetében a MÁV-GÉPÉSZET Zrt., a MÁV Csoport leányvállalata látja el a vasúti járművek karbantartását, nagyjavítását, korszerűsítését. A Szolnoki Járműjavító 2008 júliusában olvadt be a szervezetbe, megerősítve a Társaság további működését a vasútijármű javításban.
A Járműjavító tevékenysége továbbra is bővül. A cél, hogy Szolnokon létrejöjjön Közép-Európa egyik legfejlettebb vasúti vontató — és vontatott jármű javítóbázisa. Szolnokon honosítják azokat a görög Desiro motorvonatokat, amelyek első példányát nyár elején adták át az utazóközönségnek. 2010-től Szolnokon fogják a teljes hazai vasúti személykocsi park felújítását elvégezni. Így, idekerül a villamos mozdonyok nagyjavításának, korszerűsítésének döntő része is.
A koszorúzási ünnepséget követően az érdeklődők autóbusszal ingajáratban eljuthattak a Járműjavítóba, ahol további programok vártak rájuk. Közel 150 érdeklődő kapott betekintést a Járműjavító mindennapi tevékenységéibe.
A Nyílt napi kirándulás a Tanácsteremben kezdődött, ahol rövid előadás keretében a program résztvevői alapismeretet szerezhettek a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. —ről, illetve filmvetítés formájában megismerkedhettek a Járműjaító az előző évek egyik nagyon sikeres projektjéról, a mozdony főjavításokhoz kötött u.n. remotorizáció világával.
Az előadást követően került sor az üzembejárásra, ahol a kíváncsiak "testközeli élményként" saját szemükkel láthatták a mozdonyjavító, a kocsi javító, a forgóváz felújító üzemegységeket, és a járműfényezőt.
Bár a leírtak alapján erősen vasútműszaki érdeklődésű közönséget feltételezhetünk, mégis, a nyílt nap eseményeit családi programként jellemezhetjük, hiszen, az érdeklődő apukák között sok gyerek is megfordult. Megnyugtató, hogy a nemcsak a járműjavítás technikai bázisa előremutató, de a jövő potenciális munkatársainak érdeklődése is folyamatos. Minden lényeges elem együttáll tehát ahhoz, hogy a 153 éves Járműjavító további sikeres évtizedeket éljen meg a XXI. Századi magyar vasút történetében is.