




2011. március 11-15. között rendezte meg az I. Szolnoki Országos Vasútmodell kiállítást az Aba-Novák Kulturális Központ (ANKK).
A rendezvényt Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármester nyitotta meg. A rendezvényt főszponzorként köszöntötte Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, és Társaságunk vezérigazgatója Zaránd György.
A vasútmodellezésben nagy múlttal és országos ismertséggel rendelkező modellező körök voltak a kiállítók; a veresegyházi Baranyai János Vasútbarát és Modellező Klub, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány Vasútmodellező Baráti Köre, valamint a VOKE Szolnoki Vasútmodellező Kör.
A rendezvényen felépült Közép-Európa legnagyobb modulrendszere, amely 95 méter egybefüggő hosszban mutatta be a Budapest-Veresegyház szakasz lekicsinyített mását, ahol síkon, dombon, nyílt pályán és alagútrendszereken keresztül siklottak sínpályán a kisvonatok. Az 1:87-es arányban elkészített, ám az eredetivel szinte tökéletesen azonosan kivitelezett, színében, formájában, felszereltségében számtani, illetve mértani alapossággal megmunkált modellekhez indóházak, pályaudvarok, vasutas őrházak, várakozó utasok, autók is láthatók voltak.
A látnivalók és élményforrások közel sem merültek ki a terepasztal imponáló látványával. Az aulában közlekedéstörténeti tablókat, a „Szolnok a vasút városa” elnevezésű tablósorozatot, továbbá a Magyar Vasúttörténeti Park kiállítását, valamint a VIII. Országos Vasutas Fotókiállítás teljes anyagát tekinthették meg a látogatók.
A galérián kapott helyet a „Fotókiállítás a Magyarországon közlekedett gőzmozdonyok-ról, 1860-tól napjainkig”. A Kulturális Központemeleti üvegfala előtt a 303-as gőzös lekicsinyített mása közlekedett oda-vissza, mely rendkívüli látványával keltette fel az érdeklődést. Több mint 300 vasúttal kapcsolatos gyerekrajz került az ANKK falára. Az értékelő zsűri döntése alapján, több kategóriában hirdettek győzteseket. A díjak átadására a rendezvény megnyitóján került sor.
